Tényleg, hol a vagyon?

- Bejegyzés helye Elemzések által

A június 9-i helyhatósági választás után a napokban Baján is megtörtént a városházi átadás-átvétel, lezajlott az ünnepélyes közgyűlés, az új polgármester asszony elfoglalta helyét. Megválasztották az alpolgármestereket és a szakbizottságok tagjait. A leköszönő és a most belépő polgármester egyaránt a közösségi médiában is tájékoztatta a lakosságot. Mindketten fontosnak tartották, hogy beszéljenek a gazdálkodásról és a város vagyoni helyzetéről, ám tapasztalhattuk, hogy véleményük különböző.

Ez a téma indokoltan tart számot közérdeklődésre, hiszen országos szinten gyakran szembesülünk olyan hírekkel, hogy közpénz vándorolt alapítványokba vagy magántőke alapokba, kedvezményes hitelek százmilliárdjait kapják meg haveri és rokoni vállalkozások, aminek a megtérüléséről azután nem hallunk semmit, ezek a pénzek „elvesztik közpénz jellegüket”.

Vajon mi a helyzet Baján? Kaphatunk-e valós, elfogulatlan képet a város anyagi helyzetéről? Valóban csökkent-e a város vagyona? „Ezek” tényleg eladtak mindent? Egyáltalán, ki irányította, és ki irányítja a jövőben a város gazdálkodását? Mit tekintünk vagyonnak, és hogy állapították meg az értékét?

Rengeteg kérdés merül fel, most elsősorban a vagyoni helyzet megítéléséhez szeretnénk hozzásegíteni az olvasót.

Ha a város vagyonáról, annak alakulásáról akarunk képet kapni, akkor az éves zárszámadások adatait kell összevetni. Mi az a zárszámadás? A zárszámadás a tulajdonosi jogokat gyakorló képviselő-testület (ma már közgyűlés) által hozott, rendre az előző évi költségvetés végrehajtásáról szóló önkormányzati rendelet. Mivel a közgyűlés tagjai nem érthetnek mindenhez, ezért kompetens szakbizottságokat hoznak létre, így e témában, szakmai véleményezésre a PVVB (Pénzügyi, Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság) volt az illetékes. Ezek a zárszámadások meglehetősen terjedelmesek, a laikus szemlélő számára esetenként nehezen érthetők. Több mellékletet is tartalmaznak, ezek között találjuk a „ Vagyonkimutatás mérlegtételek alapján FT-ban” nevű táblázatot. Ez az a táblázat, amely számunkra leginkább informatív, részleteiben és összegezve is tartalmazza a város vagyonát, értékben. Egy-egy év zárszámadása mindig statikus értékeket mutat, ám a különböző évek táblázatait összevetve képet kaphatunk a vagyoni helyzet változásáról, növekedéséről vagy csökkenéséről is.

Ha a most leköszönő városvezetés időszakának változásait szeretnénk kideríteni, akkor a 2018. évi és 2023. évi zárszámadásokban kell megkeresni a vagyonkimutatást, ezek adhatnak megközelítően pontos képet az elmúlt időszak alakulásáról. A 2018. évi zárszámadás mellékleteit itt találjuk. (Ez egy nagy terjedelmű file, amiben az általunk keresett táblázat a 28. oldalon van.) A 2023. évi táblázat pedig itt.

Ha figyelmesen tanulmányozzuk az oszlopokat, akkor láthatjuk, hogy azok elkülönítik a forgalomképtelen „Törzsvagyon”-t, a „Korlátozottan forgalomképes” vagyont, az „Üzleti vagyont”, és végül van egy „Összesen” nevű oszlop. Első ránézésre is láthatjuk, hogy a város vagyonának kb. fele a forgalomképtelen törzsvagyon kategóriába tartozik. Bő egyharmada a korlátozottan forgalomképes vagyon, és csak mintegy 16% tartozik az üzleti vagyon kategóriába. Fontos megjegyezni, hogy az üzlet vagyon oszlopban feltüntetett „Ingatlanok…” soron szereplő tétel elemeit, illetve annak nagyobb hányadát kezeli, hasznosítja a Baja Vagyon Zrt, a többi vagyonelemről azoknak kezelője tud pontos felvilágosítást adni. Ezen a soron 2018. december 31-én 5.183.922.697,- forint szerepelt, míg ez az érték 2023. december 31-re 5.672.102.057,- forintra növekedett, tehát az üzleti vagyon értéke 488.179.360,- forinttal nőtt. Az üzleti vagyonnal történő gazdálkodás tehát sikeres volt az előző ciklusban és ez számszerűen ki is mutatható.

Ha a teljes vagyoni helyzet választási ciklus alatti változását vizsgáljuk, akkor összehasonlíthatjuk a két év „Eszközök összesen” sorait. Ha ezt megtesszük, akkor 2018-ban 42.070.727.558,- forintot látunk. Hasonló helyen 2023-ban 34.892.268.767,- Ft szerepel. Nem nehéz kiszámolni, hogy ez bizony mintegy 7,2 milliárd forintos vagyoncsökkenést mutat, egészen pontosan 7.178.458.791,- forint a csökkenés mértéke. Szakember olvasóban esetleg felmerülhet, hogy a vagyoni helyzetről pontosabb képet ad a „Saját tőke” sorok összevetése. Nos, ebben az esetben a 2018-as zárszámadás 32.737.706.312,- forintot, míg 2023-as 26.016.541.052,- ot látunk. A vagyonvesztés mértéke így kimutatva 6.721.165.260,- forint. A csökkenés pontos okairól csak az érintett vagyonelemek kezelője tud pontos felvilágosítást adni és az nem a Baja Vagyon Zrt. Mielőtt azonban bárki elhamarkodott véleményt mondana, meg kell jegyezni, hogy az ingatlanok értéke évről-évre az amortizáció értékével csökken, és ebben az időszakban vette át az állam - térítésmentesen – a Bajavíz Kft-t is, ami jelentős vagyonvesztés volt. A cikk címében feltett kérdésre végül elmondhatjuk tehát, hogy a város tulajdonában levő üzleti vagyon növekedett, ami az ingatlanok állagát, használhatóságát javító beruházásoknak köszönhető, míg a teljes vagyon tekintetében csökkenés tapasztalható, ám ez valószínűleg inkább állami intézkedésekre és jogszabályváltozásokra vezethető vissza. Értékesítésre ipari parki telkek és lakótelkek kerültek, ami egyértelműen a város fejlődését szolgálta, az értékesítési döntést pedig 15 milliós értékhatárig a polgármester, 15-30 millió között a PVVB, és 30 millió felett a közgyűlés hozta, ami megfelel a vonatkozó szabályozásnak.

Add Comment

* Required information
1000
Drag & drop images (max 3)
What is the fifth month of the year?
Captcha Image
Powered by Commentics

Comments

No comments yet. Be the first!