Békeháború

- Bejegyzés helye Elemzések által

Mai hír, hogy a honvédelmi miniszter azt állítja: erős, honvédő hadsereget épít. Ami megvédi a hazát. Erős hadsereg tudja a békét megtartani. Nem kis szépséghibája ennek a kijelentésnek, hogy egy előtte nem sokkal nyilvánosságra került hangfelvétel után közli ezt.

Nézzünk először egy kicsit a közelmúltba.

  • Magyarország háborús veszélyhelyzetben van. 2022 májusa óta. 180 nappal szokták meghosszabbítani, olyankor mindig felcsapnak a hullámok, sokan megkérdezik: miért? Mi indokolja a háborús helyzetet?
  • A veszélyhelyzet ideje alatt legalább 6 fegyvergyár épült az országban. Zalaegerszegen harcjárművek, Várpalotán lőszerek, Kiskunfélegyházán lőfegyverek, Gyulán katonai helikopterek alkatrészei jönnek le a gyártósorról. A felsorolás nem teljes, de ne vesszünk el a sok adatban.
  • A kormányközeli TV2 tavaly leadta a S.E.R.E.G. című, hat részből álló sorozatot.
  • A katonai hivatás népszerűsítése óriásplakátokon, és az interneten is erősen jelen van. Az "Irány a sereg" toborzókampányt sem kell különösebben magyarázni.
  • Szerbia és Magyarország 2025-re vonatkozóan stratégiai védelmi megállapodást kötött, amely 79 közös programot tartalmaz, például közös kiképzéseket, hadgyakorlatokat, védelmi ipari és kiberbiztonsági együttműködést, valamint békemissziókban való közös részvételt.

Szándékosan ugráltam a fontos, és kevésbé fontos témák között, mert ezek az információk talán sok ember füle mellett elmentek, nem raktunk össze belőle képet, és ezt próbáltam ezzel érzékeltetni.

Ma azonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Magyar Péter által közzétett hangfelvételen, - bő egy percben - összekötötte nekünk a pontokat. Az összekötött pontok pedig egy különös, ijesztő képet mutatnak.

Konkrétan kiemeli, hogy az "ötödik Orbán kormány szakít a béketevékenységeinkkel". Hozzáteszi, hogy "ehhez fiatalítás kellett". A harmadik fontos állítása pedig, hogy "átállunk a háború felé vezető út nulladik fázisára."

Nem törnék történészi babérokra, de nem igazán emlékszem tanulmányaimból olyanra, hogy egy gyenge hadsereg megtámadott egy másik államot. Ez persze csak általánosítás, de többnyire azok fejlesztették ilyen tempóban a haderejüket, akik háborúba készültek. Másik gyanúm, aminek szintén nem néztem utána, de a háborúra készülni szintén a támadó szokott, - hiszen akiket megtámadnak, azok ritkán kapnak erről időben értesítést.

Az irányváltás mértéke megmagyarázza az állományban történt átalakítást, "fiatalítást" is. Azok a tisztek, akik még a "békemisszió" idején fontos feladatokat kaptak, innentől nemkívánatosak, jó eséllyel nem értettek volna egyet az új irányvonallal.

A háború felé vezető nulladik fázisát is nehéz pozitívan értelmezni, hiszen aki nem lép, arról nehéz megállapítani, hogy merre indul. Ellenben ha mondjuk a rajthoz állást tekintjük a nulladik fázisnak, akkor megtalálhatjuk a mondanivalót a miniszter szavaiban, de az aligha a béke és a védekezés.

A sokasodó pontok összekötése egyre élesebben rajzolja ki a képet.

Egy őrült vezér képét, aki a háború szellemével próbálja rettegésben tartani az országot, hogy ezáltal megtartsa hatalmát, de ezzel egy időben készül is a háborúra. A háborúra, ami akkor jön el, amikor ő akarja.

Add Comment

* Required information
1000
Drag & drop images (max 3)
Enter the word hand backwards.
Captcha Image
Powered by Commentics

Comments

No comments yet. Be the first!