Mi folyik a vonaton?

- Bejegyzés helye Hírek által

Tegnap óta rám is lehet mondani, hogy “bort iszik, vizet prédikál”. Ahogy az eddigi legnépszerűbb cikkünkből is kiderült, nem vagyok Lázár miniszter úr harcos rajongója, és gyakran bírálom például azt, amit a vasúti közlekedés ellen az utóbbi három évben tett.

Ezzel szemben, amikor a napokban egy kedves ismerősöm, és óvodás gyermeke a fővárosból hozzánk, Bajára, vonattal tervezte meg az útját, nem szólalt meg a vészjelzés a fejemben.

Elindultak tehát, nézzük az eredeti ajánlatot a MÁV részéről.

Megálmodott menetrend

Ahogy a képen látszik, 12:12 az indulás, és 14:39-kor épen egészségesen a célnál vagy. Nézzük a realitást.

Következzen az ismerősöm beszámolója, saját szavaival, kiegészítve az általam összeszedett tényekkel.

"Kelenföldön rossz vágányra írták ki a vonatot, utolsó pillanatban egy másik utas szólt, hogy másik vágányt mutat az applikáció, így éppen elértük. Átszállás lett volna Sárbogárdon, amit lekésett a vonatunk, 1.5 óra várakozás Sárbogárdon a következő vonatra…"

Kelenföldön a 824-es számú RIPPL-RÓNAI Gyorsvonat volt, ami 12:12-kor elindult, de nevével ellentétben nem ért oda a 13:02-es csatlakozásra Sárbogárdra, a 31 perc késés az 50 perces útszakasznak már túl sok volt.

Erről adatok: enter image description here

A következő vonat, ami a Bajára érkezést ígérte, az a 8306-os számú GEMENC InterRégió, erre vártak másfél órát. Végül 15:02 helyett természetesen késve, 15:09-kor elindultak, és következett az igazi rémálom.

"Egy megállót se ment a vonat, amikor a Peti helye mögött ülő ember feje fölött teljes erővel el kezdett ömleni az ablak teteje felől egy büdös, maró szagú, forrón gőzölgő neonzöld folyadék. Az ember épp elugrott előle , de kapott valamennyit belőle. Petit és hirtelen minden holminkat felkaptuk, és elkezdtünk rohanni a vonat másik felébe a többi utassal együtt, akik értesítették is az elöl tartózkodó személyzetet. Addigra az egész hátsó rész (villamos szerű alacsonypadlós vonat, tehàt ameddig nem jött a középső szintén magasabban fekvő rész, addig) el volt árasztva ezzel a folyadékkal. A személyzet mindenkit kikérdezett érintkezett e bárkivel ez a folyadék, ami elvileg fagyálló volt… Az ember aki alatta ült ekkorra már leszállt nem tudjuk vele mi történt ezután. A többi utast beterelték Cece várótermébe (mivel esett az eső) majd először úgy volt, hogy pótlóbuszt kapunk, de végül egy ilyen kis helyi oldschool vonattal vittek tovább…"

Adatok: enter image description here

A 8306 az ábra szerint - az elmesélt történettel összhangban, - ugyan Cecéig még hozott is a lemaradáson, ott azonban 21 percre nőtt a késés.

Mi történhetett Sárbogárd és Cece között?

enter image description here

Jó eséllyel valóban a fagyálló vagy valami hűtőfolyadék borította be a vonat padlóját. Ha ez a szétfolyt zöld valami esetleg tartalmazott etilén-glikolt, akkor egy gyerek esetében kis mennyiség is rendkívül súlyos problémákat okozhat. Egy pillanatra ismét felvillan előttünk Lázár arca, amikor azt mondja: lemond ha valaki meghal a vonaton. Szerencsére ilyen nem történt, csak késtek.

Végül 17 óra után megérkeztek, természetesen olyan állapotban, amit még az ellenségeinknek sem kívánunk.

Tudom, hatásvadász a cím, de ha a késésről írok, már a kutya sem olvassa el. A késésről, ami sok szélsőséges problémával együtt a normalitás kategóriájába kezd beépülni a választópolgárok fejében, már nincs értelme írni.

"a kórházban hosszú a várólista, a gyerek kémiaóráján a szertáros felügyel, a vonat késik, a politikus meg lop"

Nem, ez nem a normális, ez borzasztó rossz működés. Általunk választható, leváltható, a mi adónkat elköltő képviselőink juttatták ide a közszolgáltatásokat és a közösségi közlekedést. A probléma nem ott kezdődik, hogy lassan a szeretteink egészségéért kell aggódni, amikor elindulnak meglátogatni, hanem ott, hogy fogalmad sincs mikor érnek ide.

(adatokért és képekért köszönet a vonat-keses.hu és a vagonweb.cz oldalaknak)

Add Comment

* Required information
1000
Drag & drop images (max 3)
Out of 56, 14 or 27, which is the smallest?
Captcha Image
Powered by Commentics

Comments

No comments yet. Be the first!