Kicsik helyett poloskák

- Bejegyzés helye Elemzések által

Ez az üzenet már nem mehet át.

Több ezer ember szemébe néztem tegnap. Volt köztük kedves, türelmetlen, székely, megértő, roma, fővárosi és vidéki. Két dolog volt biztosan közös bennük: elegük van a kormányzó párt tevékenységéből, és át akartak jutni a Dobó utcáról az Andrássyra. Utóbbinak csak számomra van jelentősége, mert a rendezvény biztosítását itt végeztem.

Aznap, kevéssel dél előtt, a múzeum lépcsőjén elhangzott egy beszéd. Ezeket az embereket ott poloskának nevezte minden magyar ember miniszterelnöke. Állatoknak, akik ugyan most még átteleltek, de a nyarat már nem érhetik meg. De még itt sem állt meg. “Jó” keresztényként még a haláluk után is a pokol kínjait kívánta nekik. Nem az átlagosat abból sem - a legmélyebb bugyrokat.

Néhány hónapja, a kommunikációs igazgató szájába adott, majd a kormány tagjai által megtámogatott gondolat, ami szerint “vége van kicsik”, még biztosan átment néhány szavazójuknak. Vannak hevesebb természetű emberek, akiknek a hangos szó, fenyegető kiabálás még belefér, mint kommunikációs megoldás. Ez az üzenet még lehet, hogy átment.

A “poloska” üzenet már nem mehet át.

Az nem lehet, hogy egy őrült, a hatalmáért semmitől vissza nem riadó vezető szavára el akarjuk taposni egymást. Magyar a magyart. Ember az embert.

Az első jelek alapján bizakodhatunk. A poloskák elöntötték a közösségi médiák felületeit, ez várható is volt. Ami újdonság az az, hogy poloskákra érkező pozitív reakciók gyakran olyan ismerősöktől jönnek, akiktől még soha.

Nincs jobb, nincs bal, nincs poloska, csak magyar.

Add Comment

* Required information
1000
Drag & drop images (max 3)
What is the next number: 10, 12, 14, ..?
Captcha Image
Powered by Commentics

Comments

No comments yet. Be the first!