Több írásomban is foglalkoztam már azzal a kérdéssel, hogy kik maradhattak még, akik tényleg a "biztos pártválasztók" halmazába tartoznak a Fidesz oldalán. Ezt először röviden összefoglalom.
Volt szó a média által sötétben tartott, javarészt idősebb emberekről, akiknek még megvan a nosztalgiája arról, hogy a tévé és a rádió igazat mond. Azokról is, akik annyi ideje hisznek ebben a valaha igaznak tűnő eszmében, hogy már képtelenek beismerni, hogy ennyi éven keresztül tévedtek. Illetve van a leginkább elítélhető csoport, akiknek megvan a saját haszna ebből a maffiamódszerrel működtetett rendszerből, tudják pontosan, hogy mit csinálnak, de nincs morális gátja a folytatásnak.
A sötétben tartott emberekkel lehet, sőt, kell is foglalkozni, rajtuk lehet segíteni. A tévedésben ragadtakkal már nehezebb, hiszen mégsem vagyunk mindannyian pszichológusok, a harmadik kategória, a bűnözők pedig értelemszerűen nem tárgyalhatók ebben a tekintetben.
Ahogy egyre több emberrel beszélgetünk, kirajzolódott egy számomra új, de igen nagy létszámú kategória a választókon belül. Ők azok, akik a változástól félnek. Az, hogy milyen szinten van rálátásuk az ország helyzetére, milyen szemüvegen át nézik, az nagyon különböző lehet, de a közös bennük, hogy egyszerűen az "ismerős rossz", amire inkább szavaznak. Vagy akár nem is szavaznak. „A helyzet nem jó, de nem is tragikus!” – vallják ők, ahogy Gyatlov elvtárs fogalmazott Csernobilban, a 4-es reaktor felrobbanásakor. Van köztük, aki a létminimum peremén billeg, és van, aki egy viszonylagos jólétben él. Szubjektív álláspont, hogy én az utóbbiakra haragszom inkább, de az elv mindegyiknél gyakorlatilag ugyanaz. Ismerik azt az országot, amit Orbán Viktor vezet, és amíg őt a kormánynál látják, megvan az az illúzió, hogy rosszabb nem lesz.
(Természetesen egyre rosszabb, ezt ezerféle statisztikával és adattal lehetne kimutatni, és ebben senki másnak nincs felelőssége, mint a 15 éve kormányzóknak, de ebbe, a "lassan felforralt béka" történetének elemzésébe most nem megyek bele.)
Nevezzük őket a „változásellenes” vagy „változásfélő” tábornak. Az alaptételüket persze értem, de ha sorra veszünk néhány nagyon egyszerűen végigjárható szempontot, akkor egyre inkább úgy érzem magam, mint a John Travolta által alakított Vincent Vega a Ponyvaregény klasszikus jelenetében, amikor értetlenül áll, mert nem találja, amit keres.
Szóval miben lehetne rosszabb, ha leváltanánk a Fidesz-kormányt egy Tisza-kormányra? Azt, hogy milyen szempontokat vizsgáljak, végül arra alapoztam, amit Magyarország Kormánya kommunikál. Így talán mindenképpen érthető és releváns lesz a változáselleneseknek.
Kezdjük az egyik legelemibb félelmünkkel, a saját és gyermekeink életére leselkedő veszéllyel, a háborúval. Ez a veszély nyilván valós, mert Oroszország élén egy olyan tömeggyilkos áll, aki megtámadta a szomszéd országot, és el akarja foglalni. Ha sikerül neki, akkor mi leszünk a szomszédai – ez az egyik állításom. A másik, hogy Magyarország egy katonai szövetség, a NATO tagja is. A háború eljövetelét – konkrétan hozzánk – ez a két tény befolyásolhatja. Az, hogy az aktuális miniszterelnök azt kiabálja a rádióban, Washingtonban vagy a Hortobágyon, hogy „BÉKE!”, az egyáltalán nem. Ezen az változtatna, ha kilépnénk ebből a szövetségből. Abban, hogy a Tisza a nyugathoz akar tartozni, mindenki egyetért, itt tehát kijelenthetjük, hogy nem kell félni a váltástól.
Az orbáni médiának köszönhetően, a háború kapcsán még egy, valójában nem létező szempontot, tévhitet meg kell említeni, ez pedig „brüsszel”. Nem véletlenül írtam kisbetűvel, mert magam sem tudom, hogy ez egy háttérhatalmat, egy várost, bürokratákat (a szó jelentése: hivatali dolgozó, aki adminisztratív feladatokat végez), vagy csak simán Ursula von der Leyent jelenti a kormány kommunikációjában. Szóval „brüsszel” – nem tudjuk pontosan, mit jelent, de mindenképpen az Európai Unióhoz lehet köze, ami egy gazdasági szövetség, amiből senki nem akar kilépni. Tehát itt sem járunk rosszabbul, ha kormányt váltunk. Ez biztosan nem hoz háborút, bármennyire is próbálják elhitetni.
Ha már az Európai Uniónál tartunk, abban is mindkét oldal egyetért, hogy a Tiszának van esélye az uniós pénzeket az országba hozni. A Tisza azzal indokolja, hogy azért kapjuk meg, mert átláthatóan használjuk majd fel, és nem lopják el az ország vezetői, a Fidesz pedig azzal, hogy cserébe „brüsszel” majd kér valamit. De ebben a tekintetben ez megint csak lényegtelen: itt sem járhatunk rosszabbul a Tiszával.
Az élet-halál kérdése után súlyban szerintem a betevő falat következik: a Fidesz egyik kedvenc témája, az adózás. Egy tényeken alapuló vitában ki lehetne mutatni, hogy hányféle adót vezetett be a Fidesz, mennyit emelt, mennyivel nőtt a fizetésedből az a rész, ami a hónap végén – miután el is költötted – visszavándorol az államhoz. Itt azonban egy univerzális, kikezdhetetlenül egyszerű következtetésre akarunk jutni, így maradjunk annyiban, hogy ha egy kicsit is tájékozott vagy, meggyőződhetsz róla, hogy nem jár senki rosszabbul a Tisza adóterveivel – legfeljebb a milliárdos vagyonok felett rendelkező polgártársaink.
Az egészségügy a következő. Abban is sajnos nemzeti konszenzus van már, hogy ha gyors és szakszerű megoldást szeretnél valamilyen bajodra, vagy családtagod egészségügyi problémájára, akkor magánúton intézed. A váltás ezen sem tud rontani.
Fontos téma lenne az ország gazdasági helyzete, de ebbe nem minden változásellenessel tudunk belemenni mélyebben. Címszavakban, összehasonlítva a hozzánk hasonló startpozícióból induló lengyelekkel és csehekkel: az államadósság, a gazdasági termelés, a fogyasztás, a reálbérek – mindegyikben köröket vertek ránk, akkor is, ha csak a 2010–2025 időszakot nézzük. Ennél jobban lemaradni a Tisza se tudna, akkor se, ha be se mennének dolgozni. Ez tényleg egy hatalmas témakör, nem elviccelni akartam ezzel, hanem csak a végletekig leegyszerűsíteni.
A végére hagytam a kedvenc témámat, ami gyakorlatilag a cikk írásának alapötletét adja. Ez a két oldal személyi állománya, csúnya szóval káderek, vezető képviselők, arcok. A Tisza egyre gyakrabban megkapja, hogy hol vannak már a képviselőjelöltek, leendő kormánytagok. Valóban keveseket ismerünk, de ami késik, nem múlik: fel fognak sorakozni. Nézzük, kikkel szemben:
Bohár Dániel, Deutsch Tamás, Menczer Tamás, Kocsis Máté, Németh Balázs, Budai Gyula, Orbán Balázs, Szentkirályi Alexandra, Kósa Lajos, Németh Szilárd, Kövér László, Hoppál Péter, Zsigó Róbert
Ha valamelyikük nem ismerős, nem ugrik be azonnal a munkássága, keress rá, de szerintem, ha ismersz 4–5 nevet a listából, akkor te is úgy érzed, mint a klasszikus Monty Python-jelenetben: eddig csak féllábúak álltak sorba Tarzan szerepére a válogatáson. Az összes eddig tárgyalt kérdés közül ez a legegyértelműbb: a Tiszának ennél csak jobb ajánlata lehet.
A teljesség igénye nélkül végigmentem tehát azokon a kérdéseken, amelyek felmerülhetnek egy változásfélővel folytatott beszélgetés során – vagy akár csak az ő fejében, ha egy kicsit belegondol.
Ne féljetek a változástól!
Comments