A megduplázott bérre újabb 13% emelés

- Bejegyzés helye Elemzések által

Július 1-je a magyar egészségügy és a köztisztviselők napja. A bajai köztisztviselők és egészségügyi dolgozók munkájuk elismeréseképpen szabadnapot kapnak, a főállású köztisztségviselők azonban szép summával ünnepelhetnek, hiszen ismét esedékessé válik a polgármesterek és alpolgármesterek béremelése. Ahogyan arról már előzőleg írtunk (link) a korábbi fix bérezés helyett 2024. október 1-jétől a KSH által közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó havi átlagos bruttó kereset alapján számítják a főállású polgármesterek és alpolgármesterek illetményét, ez akkor a bérek megduplázását jelentette. A polgármesteri illetmény és költségtérítés emelése országosan 34,3 milliárd forintba került; a 30 ezres lélekszám alatti önkormányzatok esetében a költségvetés jótáll az illetményemelésért, a 30 ezer fölötti településeknek (így Bajának is) ki kell gazdálkodniuk azt. 2025. július 1-jétől aktuálissá válik a 2024-es átlagbérhez igazítás, így Baja MJV polgármesterének, Dr. Bari Bernadettnek az alapbére az eddigi bruttó 2 651 000 forintról 3 003 142 forintra emelkedik. Ezen felül jogosult egy ehhez képest aprópénznek tűnő nyelvvizsgapótlékra, valamint az alapbére 15%-ának megfelelő, 450 471 Ft összegű költségtérítésre. Az alpolgármesterek bérét továbbra is a polgármesterek járandósága alapján számítják, így Csubákné Besesek Andrea és Hideg Dániel járandósága ugyanilyen arányban, az eddigi nagyjából 2,2 millió forintról 2,5 millió Ft közeli összegre nő.

A KSH idén januári kimutatása szerint megyénkben a következőképpen alakulnak az átlagjövedelmek:

enter image description here

Forrás: baon.hu

A kiemelt szektornak számító közigazgatásban dolgozók nettó átlagbére sem éri el a polgármesterünk havi költségtérítésének összegét, amiben a szolgálati autó, telefon és egyéb juttatások mellett, mintegy zsebpénzként részesül a közösség vagyonából.

Lássuk, hogy mire is lesznek jogosultak a környékbeli települések polgármesterei 2025. július 1-jétől!

enter image description here

Ezúton is kívánunk boldog köztisztviselői napot minden érintettnek!

Add Comment

* Required information
1000
Drag & drop images (max 3)
What is the day after Friday?
Captcha Image
Powered by Commentics

Comments

No comments yet. Be the first!